Ukrajna mellett állunk

Megszakadt a airBaltic járata?

Késés, járattörlés vagy túlfoglalás miatt akár 600 euró kártérítést is kaphat.

airBaltic
IATA BT
ICAO BTI

airBaltic (BT) egy lett diszkont légitársaság, amelynek központja a rigai nemzetközi repülőtéren található. A légitársaság több, mint 60 célállomást szolgál ki minden évben. Több, mint X millió utas repül az AirBaltic-kal. 1995-ben alapították részvénytársaságként, fő részvényesei a lett kormány (80,05%) és Lars Thuesen (20%).

Város: Riga
Ország: Lettország

airBaltic Járatkésés miatti kártérítés

A repülés annyi mozgórészt (szó szerint és képletesen) foglal magában, hogy egyes késések akkor is megtörténnek, ha a légitársaságok mindent megtesznek az elkerülésükre. A járatkésések ezért tehetik tönkre terveit. És ezért van az is, hogy a Skycop segít Önnek a járatkésés után járó kártérítés megszerzésében!

Az (EK) 261/2004 rendelet arra kényszeríti a légitársaságokat, hogy tegyenek az utasok számára elérhetővé csatornákat, amelyeken keresztül kártérítést kérhetnek. De ez nem azt jelenti, hogy ezek a csatornák nyitottak és könnyen használhatók. Ezért érdemes megfontolnia, hogy kártérítés igényét a Skycop-on keresztül nyújtja be. Csupán a járat adatait kell megadnia, a rendszerünk pedig elvégzi az előzetes becslést arra vonatkozóan, hogy a járatra igényelhető kártérítés, illetve hogy mekkora kártérítésre jogosult. Ha ránk bízza a folyamatot, a többit a tapasztalt szakemberekből álló csapatunk elvégzi. Ez azt jelenti, hogy nem kell száraz jogi szövegekkel vagy vonakodó légitársaságokkal bajlódnia.

Van azonban egy-két dolog, amellyel eldönthető, hogy jár-e Önnek a járatkésésre vonatkozó kártérítés. A rendelet szerint a késésnek a légitársaság hibájának kell lennie, hogy kártérítésre jogosult legyen. Továbbá a légitársaság felajánlhat egy vouchert vagy ehhez hasonlót annak feltételeként, hogy Ön lemond a kártérítéshez való jogáról. Ezt ne tegye! Adja meg járatának adatait a weboldalunkon és tudja meg, hogy jogosult-e kártérítésre!

Ha a járatkésése miatt Ön kártérítésre jogosult, csak adja meg a járatszámot, az e-mail címét és néhány egyéb adatot az igény kitöltéséhez. Ezt követően a szakértői csapatunk feladata lesz a pénz beszerzése.

Járatkésésben volt része airBaltic?

Kérjen kártérítést az elmúlt három évben megszakított, elkésett vagy törölt járatai miatt és szerezzen akár 600 eurót!

airBaltic Törölt járat után járó kártérítés

A járatok késnek és járatokat törölnek. Ez alól a airBaltic sem kivétel. Járattörlés számos okból kifolyólag történhet. Ha Önnek törlésben volt része, az (EK) 261/2004 rendelet kötelezi a airBaltic, hogy egy másik járatra foglaljon Önnek helyet költségmentesen. Természetesen egyes légitársaságok különböző feltételeket akarnak szabni ennek, de ez így megy. Ha Önnek nem tetszik az átfoglalás, saját maga is intézheti a légitársaság weboldalán. Ne feledje, hogy ha olyan járatot választ, amely drágább, mint az előző, a különbözetet a kezelési költségek és az átfoglalási díjak mellett Önnek kell kifizetnie.

Amit még fontos tudnia, hogy ugyanez a rendelet azt is kiköti, hogy ha egy légitársaság törölte a járatát a 14 napos értesítés vagy átfoglalási lehetőség nélkül, kártérítési igénnyel élhet. Az EC261 kimondta, hogy a légitársaságoknak a kártérítés igényléséhez csatornákat kell létrehozniuk. Azonban ezek a csatornák nem feltétlenül érhetők el könnyen, illetve a légitársaságok sem hajlandóan fizetni. Ekkor lép közbe a Skycop.

Ha kitölti a Skycop járattörlésre vonatkozó űrlapját, a kártérítés nehézkes folyamatát átadja a szakembereinknek. Mindent megoldunk, amivel a légitársaság megkeres minket. Ismerjük a törvényt és nagy tapasztalattal rendelkezünk a légitársaságokkal folytatott küzdelmek terén.

Természetesen vannak kivételek (rendkívüli körülmények), amikor a kártérítés kifizetésére kerül a sor. Ha a törlést olyan dolog okozta, amiért a légitársaság nem hibáztatható (szörnyű időjárás, repülőtéri sztrájk, háború, stb.), az airBaltic – nak nem kell fizetnie. Azonban legtöbbször kevésbé világos, így a légitársaság megpróbálhatja a kifizetést megúszni még akkor is, ha egyébként fizetnie kellene.

Ellenőrizze járatát a Skycop.com oldalán, a rendszerünk előzetesen leellenőrzi, hogy jogosult-e kártérítésre, valamint ha igen, akkor annak mértékét is megállapítja. Önnek csak be kell nyújtania kárigényét a Skypcop-on keresztül, a többit a szakembereink végzik. Ön csak pihenjen és várja a híreket!

Az airBaltic törölte a járatát?

Igényeljen akár 600 eurót három éven belül törölt járata után.

Miért a Skycop-on keresztül nyújtsa be igényét?

A törvény előírja a légitársaságok számára, hogy létrehozzanak olyan csatornákat, amelyeken keresztül az utasok kártérítést kérhetnek. Azonban a folyamat nem szükségszerűen könnyű vagy gyors. De a Skycop-on keresztül gyorsan és fájdalommentesen intézheti repülési kártérítésének igénylését:

Gyors és egyszerű

Kárigényét 3 perc alatt benyújthatja – minden mást mi megoldunk.

Pénzügyi kockázat nélkül

Ha nem nyerjük meg az ügyét, Önnek nem kell fizetnie. Nincs előrefizetés sem!

Régi járatokra vonatkozó igénylés

A rendelettől függően legfeljebb 3 évre visszamenőleg igényelhet kártérítést megszakadt repülései miatt.

Ellenőrizze le, hogy jogosult-e
kártérítésre még ma!

airBaltic Kapcsolódó hírek

Olvassa el legfrissebb híreinket az airBaltic kapcsolatban

Járata megszakadt?

Késett, törölt vagy túlfoglalt járata miatt akár 600 euró kártérítésre is jogosult lehet!