A Skycop vezérigazgatója figyelmeztet: „Az európai utasok jogaira vonatkozó jogszabályok jelenleg erkölcsileg elavultak.”
2,34 milliárd (háromszor több mint Európa lakossága): ennyi utas használta Európa reptereit a tavalyi évben. A kontinens feletti légi forgalom rohamosan növekszik, a globális utak felét teszi ki, és új rekordot döntött 2018-ban. De a piac fellendülése megköveteli, hogy az utasok egyre keményebben harcoljanak a jogaikért, még akkor is, ha védi őket a 261/2004/EK rendelet. „15 év telt el a dokumentum végrehajtása óta; mára morálisan elavulttá vált: a helyzetek, melyekkel szembe kell néznünk, túllépnek a rendeleten, ezért az Európai Bizottságnak azt mihamarabb frissítenie kell,” – állítja Lukas Rasciauskas, a járatok után járó kártérítésekkel foglalkozó cég, a Skycop vezérigazgatója.
- 2019-06-25
- 5:51 AM GMT

Az Európai Számvevőszék (ESZ) kiadott egy jelentést, mely szerint bár megkérdőjelezhetetlen az EU elkötelezettsége az utasok jogai iránt, a rendszert az utasok legjobb érdekei miatt javítani kell. Jóllehet az EU rendelete egyedülálló, az utasok gyakran nincsenek tisztában a jogaikkal, és nem rendelkeznek gyakorlati ismeretekkel sem arról, hogyan védhetik meg magukat. Úgy hangzik, hogy ez a Skycop malmára hajtja a vizet, nem?
Sosem próbáltuk kihasználni az utasok ismereteinek hiányát. Ellenkezőleg, a Skycop egyik fő célja, hogy mindig az utasok oldalán álljon – tájékoztatunk, kényelmet nyújtunk és vezetjük őket abban a stresszes helyzetben, amit a nem menetrend szerint közlekedő járat okozott.
Az ESZ jelentése nagyon elvont. Hiányzik belőle az elhatározás, hogy mit is kellene tenni – világos rendelkezések a légi társaságoknak, az igényekkel foglalkozó ügynökségeknek, és a polgári légi közlekedési hatóságoknak. Manapság egy kicsit feszült a kapcsolat e területek között, és végső sorjában az utasok szenvednek, annak ellenére, hogy védi őket a 261/2004/EK rendelet.
Mindennap különböző helyzetekkel nézünk szembe, melyeket különböző módokon lehet értelmezni. Vegyük például a légi társaságok dolgozóinak sztrájkját. Ki a felelős? A kölni tartományi bíróság szerint ez a légi társaság ellenőrzésén kívül esik. De mi a bíróság elé visszük az ügyeket, és bizonyítjuk, hogy van alapja a követelésnek. Valahány alkalommal, amikor a bíróság szerint egy követelésnek van alapja, a légi társaságok veszítenek, és további kiadásaik keletkeznek. Ami nekünk és az utasoknak jó, az egyáltalán nem jó a légi társaságnak.
Természetesen örülünk, hogy az uniós utasok jogai átfogóak. Ez egy egyedülálló és értékes gyakorlat. De a bíróságon is harcolnunk kell, hogy a gyakorlatban is megvalósítsuk a 261/2004/rendelet. Úgy hiszem, hogy a dokumentum morálisan elavult.”
Ez egy merész kijelentés, nem gondolja?
Az Európai Bizottság 15 éve adta ki a dokumentumot. És mindannyian tudjuk, hogy milyen gyorsan fejlődik a világ légi közlekedése. A polgári légi közlekedés történelemben még sosem volt olyan időszak, amikor a járatok olyan olcsók vagy gyakoriak lettek volna, mint most. Az emberek egyre többet utaznak, és ezzel együtt egyre gyakrabban kerülnek ellentétbe a légi társaságokkal.
Miért? A statisztikák szerint az európai járatok késései megkétszereződtek a múlt évben. A légi közlekedés olyan sűrű, hogy a repterek infrastruktúrája nem tudja azt kiszolgálni. 2018. szeptember 7-e volt az európai légi közlekedés történelmének legforgalmasabb napja, mert egyetlen napon 37 101 járat közlekedett. Ez hihetetlen.
A 261/2004/EK rendelet 15 éve még időszerű volt. Elegendő volt ahhoz, hogy megoldja az akkori évek problémáit. De ma több kérdésünk van, mint válaszunk. Ha egy járat nem menetrend szerint közlekedik, az utas érdeke, hogy kártérítést kapjon. Másrészről a légi társaságok igyekeznek kerülni a további pénzügyi kötelezettségeket. De elismerik: a pénzt ki kell fizetni, és a költségvetésbe bele kell számítani az többletkiadásokat.
A Ryanair számításai szerint a kártérítések kifizetéséhez minden jegy árát 2 euróval kell megemelni. A Ryanair jegyeinek ára 10 euró, tehát ez egy 20%-os növekedés. Más légi társaságok viszont jegyeinek ára viszont 150 eurónál kezdődik, tehát az a néhány euró nem változtat semmit. Félretesznek pénzt a kártérítésekre, és az Európai Bizottság vagy az Európai Számvevőszék kötelezi őket erre? Ez egy más kérdés.
Lát kiutat ebből a helyzetből?
Az ESZ jelentése 10 ötletet adott arra, hogyan javítható a helyzet mindenki számára akkor, amikor egy járatot törölnek, késik vagy túlfoglalnak. Pénzt és időt takaríthat meg, ha megtesz különböző lépéseket, például fényképet készít a poggyászáról vagy megőrzi a nyugtákat.
De emlékeztetni szeretnék mindenkit, hogy minden utas, akinek nem menetrend szerint közlekedett a járata, igényt nyújthat be, és kártérítést kaphat. A tanácsom, hogy legyenek tájékozottak.
Olvassák el a 261/2004/EK rendeletet – elérhető minden nyelven – és ne aggódjanak. Nem a világ vége, ha valami gond van a járatával. Minden rendben lesz, ha tudja, mit kell tennie az adott helyzetben.
A légi társaságoknak adniuk kell enni, szállást kell biztosítaniuk, fel kell ajánlaniuk a járat átirányítását vagy kártérítést kell fizetniük. Ezek az Önök jogai. Igényeljék azt, ami az Önöké. Ha pedig nem tudják, akkor forduljanak hozzánk. Mi megtesszük a többit.
Egy másik dolog, ami segítene, ha hivatalosan köteleznénk a légi társaságokat, hogy tájékoztassanak minden utast a jogaikról. A tájékoztató szerepelhetne a jegyeken. És szerintem az Európai Bizottság feladata ezt elintézni.
2019. július 1-jétől Finnország látja el az EU Tanácsának elnökségi feladatait. Ekkor lehetne felülvizsgálni a 261/2004/ EK rendeletet. Ön szerint mi az igényekkel foglalkozó ügynökségek jövője?
Jelenleg körülbelül 100 igényekkel foglalkozó ügynökség van Európában, köztük egyének, akik csak néhány ügyet kezelnek, és nagy, nemzetközi cégek. Ők nemcsak kártérítést segítenek igényelni, hanem tájékoztatják az utasokat a jogaikról. Azt teszik, amit az Európai Bizottságnak kellene, de nehezére esik elérnie.
Biztos vagyok abban, hogy folytatjuk a küldetésünket, hogy kivezessük a légi utasokat a sötétből, ugyanis a légi társaságok nem tájékoztatják őket. Amikor hozzánk fordulnak az ügyfelek az igényeikkel, a mi felelősségünk, hogy felvilágosítsuk őket a légi társaságokról, a repterekről és általánosságban a légi közlekedésről. És nem akarunk rossz benyomást kelteni.
Az emberek felhívnak minket, és tanácsot kérnek, hogy mit kell tenniük a különböző helyzetekben. Mi hajlandóak vagyunk segíteni nekik. Nem számít, hogy mi a 261/2004/EK rendelet jövője. A járatok a jövőben sem fognak mindig menetrend szerint közlekedni, és az utasoknak tanácsra lesz szüksége. És a Skycop segíteni fog.